állapot: zaza
zene: minden
idézet: "Köztetek lettem bolond"
Holnap témazárót írunk történelemből. És elég nagy anyagrészből. Konkrétan a nagy földrajzi felfedezésekből, a harmincéves háborúból, az angol polgári forradalombol, a reformációból, a barokkból, és még néhány örökösödési csatározásból. Kellemes téma lesz. Igazából csak örülök annak, hogy a magyar történelem ide vonatkozó részét nem kéri most számon rajtunk. Az kéne még csak nekünk. Az durva is lenne. Lassan lelépek tanulni lehet. De az is lehet, hogy kihasználom, hogy holnap van egy lyukas órám. Ha addig nem leszek ideges, akkor nyert ügyem van. Az a 45 perc az sokat tud jelenteni. Főleg a könyvtárban. Az alapok már itthonról jönnek, őszintén mi kell még? Főleg, hogy az atlaszt is használhatjuk majd. Az nagy segítség.
Mondjuk nagyobb rettegéssel tölt el a gondolat, hogy nekem jövőre le kell érettségiznem matekból. Nem is az érettségi gondolata riaszt el, hanem hogy el kell jussak valahogyan oda. Márpedig, ha Dallos tanárnő tovább folytatja a szadista, kegyetlen és embertelen bánásmódját, és továbbra is hülyének tart, akkor nekem annyi. Ennél a nőnél nem lehet rendesen tanulni. Csak a kollektív fellépés jelentene segítséget, de ez megbukik nem egy emberen. És gyanítom, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki retteg eljutni az érettségiig. Félek bemenni matekórákra, rettegek a tanárnőtől, hogy mikor emeli föl a hangját velünk szemben. Hogy okkal, vagy anélkül, azt nem tisztem eldönteni, de érdekes módon, más tanárok nem rendelkeznek ilyen referenciával. Komolyan, egy normalis tanerő órájáról nem jön ki úgy egy vadidegen osztály, hogy ez nem normális. Mindegy, en meg a matekot úgy ahogy kibirom vele, de az informatikát nem. Őszintén, egy lelkésznek mikor lesz szüksége a gráfokra? Vagy az ekszesszre? Persze, jogos a kérdés, hogy bioszra mikor lesz szükségem... Elismerem a kérdés jogosságát. Csak valahogy a biosz érettségitől nem rettegnék. Sem az odáig vezető úttól. Gerséné teljesen más. Ez tény.
Hamarosan itt az angol érettségi. Félek tőle? Hát, nem. Piciny vizsgadrukk van bennem. Inkább attól féelk, hogy valaki föl fogja baszni az agyam, és akkor feszülten és ingerülten megyek be érettségizni. És akkor megint az lesz, mint a matek kisérettségimen. (Amit megjegyzem, Dallos tanárnő keményen leszólt, és valahogy a mi csoportunkban lévőknek összejött valami 2,valamennyis átlag.)
Vissza akarok menni Szolnokra. Igazából elképzeltem a napi rutinomat, ha ott élnék és mondjuk a tiszapartiba járnék. Reggel ébresztő, zuhany, reggeli, öltözködés, pattanás a biciklire (télen kismotor), és irány a suli. Megjegyzem, ha meglenne még a Dami, akkor lemennék reggel úszni egyet (vagy délután). Suli, végigmenne magától, aztán tűzés ki mamáékhoz, ha jó az idő, akor előtte ki a Tiszaligetbe dobalni egy keveset, vagy cska tengeni, aztán miután ezekkl végeztem, hazamenni, megcsinálni a házi feladatokat, tanulni, aztán kisétálni a Zagyva partjára, vagy a Tiszáéra, ott andalogni egy keveset, aztán hazamenni, lezuhanyozni, vagy inkabb akkor már lefürödni, megvacsorázni, és lefeküdni aludni. Hétvégente fölébrednék, lemennék a piacra, venék friss zöldséget, besalátáznék, aztán ha otthon játszik az Olaj, akkor nekifognék tanulni, és kimennék délután a meccsre, ha idegenben játszik, akkkor délelőtt tanulnék, és délután átmennék Pilisre. Mondjuk úgy intézném, hogy Pilisen tudjak találkozni anyuval, ha nem működik, akkor szombat délelőtt följönnék egyből Pestre, es innen mennek elfelé IFIre. Néha, amikor mondjuk lebetegszem egy kevéskét, mondjuk épp csak annyit, hogy ne kelljen suliba mennem, akkor fölöltöznék reggel, és följönnék Pestre a régi cimborákhoz, hogy megnézzem, elmúlt-e az eltűnésem okán rendezett ramazuri minden nyoma. De mindez csak álom, amivel csak a saját szívem fájdítom. Viszont innen is látszik, hogy le vagyok győzve.
Szólásszabadság