állapot: fááááradt
zene: Deep Purple - Pictures of Home; Jimi Hendrix - Voodoo child; Mystery Gang - Voodoo Doll
idézet: "Előre, Illéri... Illéri, előre!"
Szóval az van, hogy tegnap lementem Pilisre, merthogy IFI volt, és még előtte voltunk nadrágot venni. ÉS amikor hazajöttünk, még fölraktam az mp3 lejátszómra négy Kispál és a Borz számot : Tiszai pu.; Előre, Illéri; Kicsit szomorkás; WC-n sírni. Ezeket hallgattam rongyosra a vonatra várva, és kettő ezek közül (ki találja ki, hogy melyik kettő?) nagyon belemászott a fülembe. Mostanában sikeresen lekattantam a punkról (igazából magam sem tudom, hogy a PiCsa József Attilás albumán kivűl mikor hallgattam utoljára punkot.) a rock zene még megy néha napján (főleg a Deep Purple) de az utóbbi időben inkább a csodás őszi időhöz passzoló Kispált, Kiscsillagot, 30Y-t hallgatok. Na jó, néha Prodigy-t, mert az is kell. Főleg, amikor ébredezem, vagy amikor sietek. Már nagyon várom a november 6-át, egész pontosan az esti órákban bekövetkező fél nyolcat. Akkor reményeim szerint színpadra lép a Deep Purple előzenekara, akiről még csak sejtésem sincs, hogy most ki lesz. Eddig volt a Hooligans (pocsék volt) és a Hard (fokkal kellemesebb). Ha teljesen őszinte akarnék lenni, akkor a P.Mobilt vagy valami hasonló kvalitásokkal rendelkező zenekart tudnék elképzelni előzenekarnak. Annak idején a Hooligans szerintem azért volt nagy melléfogás, mert az egy fiatalos Good Charlotte-klón volt már akkor is, és tekintvve a főzenekar közönségét, hát enyhe megfogalmazás, hogy nem voltak odavalók.
Szolnok hiányzik, mondjuk most kevésbbé. De ilyenkor ősszel csodás. Eszembe jutott így utólag, hogy milyen jó lett volna, ha a reggeli tipikus őszi időben nem Pilis utcáit koptattam volna, hanem a szolnoki flasztert. Olyan kellemes idő volt. Más sem hiányzott, csak egy kakaó és egy süti a Marcipánban, egy andalgás a Zagyva partján, egy séta a Tiszaligetben, egy forró tea a Tisza partján elterülő sétányon, utána kibuszozni mamáékhoz, megebédelni, ledőlni, pihenni egyet, utána az ébredést követően kisétálni a kertbe, beleszagolni az őszbe, és elbúcsúzni. Kibuszozni a Vosztokra (értsd: Tallin városrész) beulni a moziba (szigorúan a Tallinba), és a fűtetlen teremben adott esetben a barátnőddel megnézni egy magyar filmet úgy, hogy a teremben csak ti ketten vagytok. Onnan pedig fölülni a 2-es buszra, bejönni vele a Gólyáig, ott leszállni, és a Jólét ABC előtt elsétálni a Vasútállomásig. Belerúgni a falevelekbe, amik így ősszel a legszebbek, lehelni párat, kacagni a masik lehelletét, az állomáson pedig magadhoz ölelni egy műanyag pohárba öntött kávét. Várni a vonatot a nyolcadik vágányon, vagy fölszállni a személyvonatra, ami onnan indul. A gyorsvonaton megállni atömegben, keresni egy fülkét, és még utoljára kinézni az ablakon, és búcsúzni a "huszonnégyemeletes" óriási sziluettjétől. És akkor repesve várni, hogy mikor jöhetek vissza legközelebb.
Tényleg kiváncsi vagyok, hogy mikor tudok majd újra Szolnokra menni. De legközelebb már rendes kupés gyorsvonattal akarok lemenni, nem pedig személyvonattal, ráadásul adok a burzsoáziának egy pofont, és első osztályon fogok utazni. Sőt, ha nagyon befordulok magamba, akokr bemegyek a Nyugatiba, és IC-vel megyek! És ott is első osztályon. De nem, inkább gyorsvonattal, az lesz a legtutibb. Jó kis kupésban, előte venni az Utasellátóban egy nagy "IceTea" feliratú löttyöt, valami péksüteményt, egy keresztrejtvényt, valami kakaót (mintha többszáz kilométer utazás várna rád), bevetni magad egy fülkébe, és várni a döccenést, ami jelzi, hogy kétségkívül elindultál a szűlőfölded felé. Elszenderedni az Előre, Illérire, nekitámasztani a homlokod a hideg ablaknak, és Cegléden kihajolni a kupé ablakán, és beleszagolni az őszbe. Belegondolni, hogy ismét hazaérek, és hogy mióta is várok erre a percre. Hazatelefonálni tatáéknak, és hallan tata rekedtes hangját (nikotintapasz mellett napi másfél doboz betonszofi), és közölni, hogy lassan bedöccenek Szolnokra, és megkérdezni, hogy mikor van 8-as vagy 8Y-os.
Nem olyan szép a szolnoki állomás, de nekem mindig megdobogtatja a szívem. Az a kibaszott nagy óra a művhűz mellett, az ácsorgó buszok, a megállt idő, a helyiek arca, a buszjegy a kezemben, a várakozás... Sok minden.
Szólásszabadság