Budapest Underground

Ennyit szerintem még nem változott ilyen rövid idő alatt a hangulatom. Az eszményi boldogságból lett egy lelassult, fáradt és nyűgös valami. Ezen összetevők optimális kombinációja szüli a hisztizés effektusát. Magyarul most élvezem a teámat, de ha anyu bejönne a szobámba egy "Mars az ágyba!" csatakiáltással, nagy eséllyel felvenném a boxkesztyűt, és csak utána mennék el aludni, dühösen, dúlva és fúlva. Máskor érdeklődést mutatok a magyar iránt - most nem. Tompul az agyam, míg végül majd csak az álom negédes dallamára fog lágyan ringani. Forró könnyeimet reszketve választom el csapzott hajszálaimtól, és kiszáradt ajkakkal gondolok az elmúltra. Mindezt az ágyban, párnák között, ahol oly édes a halál, mint a múzsa csókja, mely a kilencedik szimfóniát leheli fejed búbjára. Ehhez a hangulathoz más sem hiányzik, csak egy depressziós, magányba forduló költő, név szerint Vajda János. Tekintve, hogy ma nem volt egyáltalán jó a csoportmunkánk, holnap tuti, hogy mi fogunk felelni, de legalábbis én. Milyen csodás! Arra a csókra, múzsámtól pedig még várok. Amikor akar jönni, akkor jön, de az biztos, hogyha csókol, akkor annak eredménye lesz. Nem változik más, mint az én irodalmam.