állapot: még fáradtabb
zene: some kind of drum n' bass
idézet:ha én lennék a szerelmed, minden máshogyan menne...
Ehh, zsúfolt egy nap volt a tegnapi. Hazarohantam suliból, gyorsan összedobáltam minden fölösleges szart a bent alváshoz, és akkor irány be a Határ út, ott is az EuroPark. Kedves Szofi meghívott egy ólára meg sültkrumplira, meg fagyira. És akkor sebtiben elindultunk. Aha, metró. Anyád! Nagyvárad tér, támaszkodok a fal felöli (értsd: nem a peron feloli ajtonak), semmi ajtonyilás, egyszercsak a hátam mögötti ajtó kinyílik. Mondom franko, rohigcséltünk egy keveset, én reszkettem, mint a nyárfalevél, mert elég régi lidérces álmom vált valóra. Na, aztán be a suliba, ott edig elkezdtük a "munkát". Tartott nagyjából hajnali kettőig, utána egyszercsak szabadfoglalkozás lett. Persze mit csinál a hülyegyerek? Nem alszik semmit. Szóval hazaestem valamikor és be az ágyba. Most sikeresen elpakoltam magam után mindent, szóval várom haza anyát.
És tudjátok mi volt a legrosszabb az egészben? Hogy egy fél percre nem bírtam kettesben maradni vele. Annyira letört ez a tény. Jó, oké, vele mentem hazafelé, egy darabig, dehát akkor is. Bent töltöttük az egész éjszakát, és ááááá... Egy szót nem bírtam vele váltani. Nos, mindegy, majd egyszer valamit alkotok. Csak már ideje lenne, de nagyon.
Szolnok, édes otthon. De hiányzol te énnékem. Nagyon. Ha most nem kéne anyát itthon megvárnom, és lenne mondjuk pénzem, akkor már most ülnék föl a vonatra, és robognék le hozzád, csak hogy nálad legyek, hogy bámulhassam a Zagyvát, hogy ehessek egy sütit a Marcipánban, úszni a Damiban (aláírom, ez mostmár kivitelezhetetlen). Annyira de nagyon jó lenne, hogy az már fáj. Es basszus, hogy apáék most indultak haza Szolnokról, kocsival. És nem szóltam nekik, hogy hozzák föl a történelem I. könyvet.
Ennyi.
Szólásszabadság