állapot: fáradt, de boldog
zene: 30Y - Gyerünk!; Mi az, hogy boldog; etc...
idézet: "Ugrálni akarok, vadul ugrálni, a nyomorult mennyeket akarom látni!"
Bassza meg!
De tényleg. Tesi órán nem ugrottam, és leheveredtem a földre, amíg a többiek szökdécseltek, mint a légyszar a deszkán. Tekintetemet a plafonra szegeztem, hogy ne lássam Bettit, aki a másik felén a teremnek tesizett - volna. Gondolkodtam. Sok mindenen. Többek között azon, hogy immár ötödik éve vagyok a Leövey gimise, és nagyon nem alkottam maradandót. Szóval, jó lenne, ha a nevem pozitzv értelemben is fennmaradna. Már ha méltó arra, hogy fennmaradjon. Akarom én egyáltalán? Talán. Tegnap csak egy verset kúrtam föl ide, de azt is elég volt bepötyögnöm a kopmjúterbe. Megszenvedtem vele.
Hahh, holnap tanítás. Harmincötperces órák, miafaszér? Nem tudom. Utána Maszi születésnapi babazsúrja, aztán meg tanulás, héfőn pedig érettségi. Méghozzá angol. És középszintű. És remélem sikerülni fog. Tényleg, belátom, hiba volt nem májusban érettségizni. Akkor még benne voltam a nyelvben. Most is benne vagyok, csak érzem, hogy rég nem használtam, és ez talán látszik is.
Bea holnap hajnalban utazik Nagyváradra. Remélem hoz nekem valamit. Jó lenne!
Lett a Diákönkormányzatnak blogja. Akit érdekel, az nézegesse. Ha van valami, azt úgyis ide fogom írni.
Már nincs olyan sok a Deep Purple koncertig. Konkrétan az őszi szünet utáni első kedden! Nagyon, de tényleg nagyon várom. Ha végeztem az érettségivel, legalábbis az írásbeli részével, akkor ráhasalok az aktív Deep Purple tanulásra, hogy koncerten teli torokból tudjam üvölteni a rég nem hallott kedvenceket. Valójábanvalami olyan 30Y koncert is jól jönne, ahol nincsenek oda nem illők, szóval, ahol kultúrált alternatív figurák tombolnak egy helyben sörrel a kezükben, cigi a szájban, leányzó a másikban, haj disztingváltan az arcban. Mondjuk egy Kispál-HS7-30Y buli jó lenne. Másnap meg (vagy az aznapeste folytatásaként egy A.E. Bizottság-Európa Kiadó-Kontroll csoport koncert. Anyám, azért úgy nem sajnálnám a pénzt. És az időt sem. És a tanulást sem.
Jó, a mai nap a nálam magyarabbak alkottak megint. Blokád alá vonták az inkriminált hidat, amit konkrétan valami Erzsébetről neveztek el. Ahogy olvastam a netes kritikát az akcióról, nagy sikert nem értek el (értsd, Gyurcsány és Orbán még mindig a mi pénzünkön, a Parlamentben ölik egymást), viszont a metró nem állt meg a Felszabadulás terén, sőt, a közlekedés is megbénulgatott. Jah, és nem csak mi viselkedünk nagycsoportosként vagy elsős napközisként: ők is kergetőztek a rendőrbácsival, csak azt elfelejtették a kékek, hogy a hetesbusz itt a házzal egyenlő. Komolyan, mi mikor vonjuk blokád alá a sulit? Mi? Mondjuk elintézni, hogy a metró ne álljon meg a Klinikákon, zárjuk le az Üllőit, sőt, a suli környékét is! A tanárokat pedig ne engedjük be. Kontraszelektáltan legyenek követeléseink is!
Bacsó tanárnő: "A dolgozatainkat kérjük időben vissza!"
Gerséné tanárnő: "Kevesebb órai jegyzetelni valót és lassabb tempót!"
Dallos tanárnő: "Esélyt arra, hogy az érettségiig eljussunk, és olvashatóbb írást!"
Piró tanárnő: "Le a tornadresszel!"
Mondjuk első körben ezekre gondoltam. Plakátoljuk ki az iskolát ezekkel a követelésekkel! Hátha eredményt érünk el.
Ezzel a felhívással arra próbáltam célozni, hogy lázadni minden ellen lehet, és a hazafiságot bagatelizálják el azok, akik már mindenért lázadnak. Nevetségessé is lehet tenni az egész hajcihőt. De komolyan, szerintetek? Írjunk ki népszavazást a negyvenperces tanórákért? Azt is lehet a mai Magyarországban.
Félek az érettségitől. De ez az alap félelem. Leginkább attól félek, hogy nem lesz annyira kiugróan magas százalékú. De majd igyekszem alakítani valami okosat. Elvégre nem nehezebb, mint a nyelvvizsga. Beszélek holnap Shaunnal, meg ott lesz a komplett vasárnapom, hogy tanuljak rá. És fogok is tanulni, de ezerrel. Menni fog!
Valamiért eléggé fáradékony vagyok az utóbbi időben. De akkor is, amikor alszom rendesen. Ami ritka. Mert hétvégente is elég korán fölébredek. Hjajj, Hétfőn vagy kedden már a szobámból fogjuk a ruhákat szelektálni. Kiderül, hogy miből mennyire van szükségem. És ha végzünk, akkor magamhoz ragadom a faktos füzetem, a hetedikes (elsős gimis) töri tankönyvemet, és irány Szolnok. Legalábbis remélem. Remélem, hogy anyu megengedi. Nem kívánok itthon tespedni őszi szünet alatt végig, amikor lehetek vidéken is, rokonoknál. Meg jó lenne egy napot apával tölteni valahol. De csak vele. Oké, aláírom, hogy a felesége hozzá tartozik, de nekem nem egy "apámfelesége" státuszú nő kell, hanem az apám. Akivel tök jó lenne egy napig ténferegni a városban, beszélni a gyerekkoráról, vagy csak a történelemről (aokat a beszélgetéseket szeretem!), legalább elmenni, nézni nekem egy táskát (amit szerintem megvenne nekem), és utána beülni valahova kajálni egyet, vagy csak inni egy kávét egy sütit megenni mellé. És mondjuk utána azt mondani, hogy akkor irány Szolnok, csak előtte még menjünk haza a ruháinkért, a váltócuccokért, bepakolnám az új táskámba és virult arccal mennék át hozzá, és mennénk be együtt a Nyugatiba, fölszállnánk egy laza gyorsvonatra, lemennénk Szolnokra (röhögni fogsz, pont mint oviban, akkor is így mentünk le), ott meg kimennénk mamáékhoz, meg... Hjajj. Annyira szép eltervezni egy ilyen napot, egyetlen ilyen alkalmat. Csakhogy valahogy vagy a bátorság hiánya vagy a lustaság gátol meg ebben. Igazából ezt valamikorra őszi szünetre terveztem. Közben kinézhetnék anyunak és a többi fontosnak valami ajándékot majd karácsonyra. Mert az is lassan itt lesz. Annyira szeretnék vele eltölteni egy ilyen napot. Hiányzik, bevallom végre. Hiányzik az apám. Az apám, akit gyűlöltem, akit kedveltem, akit megszerettem, akit megútáltam, aki most hiányzik. Akit nem tudom, hogy szeretem-e. De mindenesetre, nagyon hiányzik. És sajnálom, hogy idáig kellett fajuljon a kettőnk kapcsolata. És már várom, hogy elmenjünk egy ilyen napra, hogy mindezt elmondhassam neki! Mert akkor talán egy teherrel kevesebb lenne rajtam. Valahogy ez az egész azzal kezdődött, hogy Szolnok... Hogy hiányzik Szolnok. Hiányzik a kiskutyám (aki nem is olyan kicsi, mint Mandi kutyája)... És valahogy ezzel jött az is, hogy apu. Hogy pu hiányzik. De nekem csak apu. Én csak vele akarok lenni, csak vele akarok járkálni. Most tudom, hogy úgy viselkedek, mint egy ötéves, de most hagyom magam naívnak lenni. Mesélni neki a 30Y-ról, bár nem biztos, hogy érdekli. Kicsit legalább érezni, hogy nem csak egy szülőm van, aki nem úgy "szült" mint Héra Héfaisztoszt. Aki különben is sánta volt és ronda. Én még nem sántultam le. A többi stimmel. Ad absurdum, most rohannék apámhoz.
Szólásszabadság