állapot: viszonylag jó (legalábbis nem rossz)
zene: 30Y - Lécci áltass!
idézet: "Alattad pina, alattam meg fasz van."
Ma voltunk suliban. Végre. Kérdés, hogy ez hiányzott nekem? Valahogy mindenki került ma. Legalábbis az elején. Pedig igyekeztem ma is kedves és mosolygós lenni mindenkivel. Egyáltalán nem akartam bunkó lenni senkivel, nem oltogattam le senkit, meg amúgyis, ma mosolyogtam. Kifelé. A fejemből. Persze okkal. Vagy éppen azért, mert belül üvöltöttem. És most hazaestem, és más.
Voltam Maszinál teázni, és kaptam tőle egy 7,5 decis Kockásfülű nyulas bögrét. És beszélgettünk. És ezek olyanok, mint amit ilyen korban már szokás. Tök emberi időben haza érkeztem (igaz a Garázsmenet feliratú buszhoz kocogtam egy kellemeset), nem ittam alkoholt (régen sem ittam), és előre bejelentettem, hogy elmegyek egy kis időre. Elmentem, hazajöttem. Gondolkodtam. Rájöttem sok mindenre. Sok olyan dologra, amik ha igazak, akkor ide nincs bátorságom leírni. Előbb még megbizonyosodnék arról, hogy igazam van-e. Remélem nincs, bár elég sok triviális jel utal rá. De azért lehet élni ezzel is. Nekem elhihetitek.
30Y. Nahszép. Mutatták a tévében, hogy egy budapesti (vagy buda környéki) gimiben a gyerekek magyar órán az Ül és várt elemzik órán. A tanárnő bemegy az órára, viszi a kis magnóját, meghallgatják, olvassák a tankönyvből (!) a szöveget, és közben elemzik, pont úgy, mint mi bármelyik eddig tanult verset. Nem semmi! Mondjuk úgy magam előtt lepergett az a magyar óra, amelyiken Nagy Emília tanárnővel 30Y-t hallgatunk. És elemzünk. Róla még el is tudnám képzelni. De más magyar tanárról nem nagyon. Amúgy is, az Ül és vár a kedvencem tőlük. A másiknak nincs nagy szövege (Respekt), azt a zenéje miatt szeretem.
Rájöttem arra, hogy ez a suli nekem rengeteget adott. Illetve a gimnázium úgy kompletten. Nagyon régóta vagyok itt, és brutális, hogy mennyit fejlődtem, mennyit változtam. De ez igaz mindenki másra is. Amikor én idejöttem, Piri (Mike nővére) akkor tűzött (ez már idéntől nincs). És ne csinosítsuk a dolgot. Elbasztam a fiatalságomat. Legalábbis olyan értelemben, hogy sokat nem tettem le az asztalra. De tényleg. Mivel büszkélkedek majd az unokáimnak? Hogy az egyik barátnőmet sikerült sok lánnyal megcsalnom? Hogy Máltán sikerült úgy berúgnom, hogy utána hetekig fájt a hasam (tekintve, hogy a hasnyálmirigyem nem éppen acélosságáról híres, ez nagy merészség volt), vagy azzal, hogy Semmiben nem értem el maradandót? Egész idáig menekültem. Mint egy patkány. Az is vagyok szerintem.
Legyen mára ennyi elég. Holnap is van nap. De még milyen. Megyek ruhapróbára. Vinnem kell 5500 forintot. Hát, nem tudom, hogy bankszámlámon mennyi van, annyi tutira nincs. Szóval, reggel konzultálnom kell anyuval. Írtam Beának sms-t.
Mennék már haza Szolnokra. Annyira várom már az őszi szünetet, hogy hazaessek, legalább egy napra. De komolyan. Csak úgy, hogy reggel, valami korai gyorssal lemenni, és valami esti vonattal hazajönni. Vagy csak egy estét is lent tölteni. Hiányzik. Anyutól kisírom magamnak azt a napot. Tuti elenged.
Szólásszabadság