állapot: fáradt
zene: Igazából eljutottam oda, hogy akármi...
idézet: "Akasszátok föl a királyokat!"
LTP - Kőbánya-Kispest - Deák tér - Gödör - Deák tér - Moszkva tér - Mammut - Nyugati - Ferihegy - LTP
Hm, igazából nap, mint nap bandukolok a lakótelepünkön, ami már mutatta annak idején a kialakuló lakópark cuccost, lévén, hogy ezek a panelkuckók csak két vagy háromemeletesek és sátortetősök. De panelekből rakták őket össze, és mint olyanok, kegyetlenül hallatszik minden szomszéd minden nyavajgása. Érthető hát, ha nem szívesen tartózkodom az itthoni "csöndben". A lakótelep önmagában szép és kellemes dolog lenne, ha az én generációm (akik az építéskor, azaz 1990 környékén telepedtek ide) nem az a lezüllöt pitiáner bűnözői réteg lenne, mint ami. Kicsit azért furcsa is, hogy jószerivel senkit nem ismerek a lakótelepről, merthogy nagy része az itteni fiataloknak vagy másik iskolába járt, vagy ha hozzánk járt, akkor kirúgták. Játszótér? Igen, ott lehetett ismerkedni. Kicsit megfeszülök, akkor a két kezemen megszámolom, hogy 16 év (lassan 17) hányszor voltam lent (beleszámítva azt is, amikor unokahugomat levittem fáradni). Apámék nem forszírozták, hogy a többi velem egykorúval szocializálódjak odalent, ők maguk pedig vagy fáradtak, vagy lusták (vagy egyszerre mindkettő) voltak, hogy levigyenek, magamtól meg nem mentem. És idővel nem is akartam már lemenni. Mert minek, nincs ott ismerős senki. Focizni utáltam már akkor is, és mivel falábú, mint olyant amúgy sem válogattak volna be. Szóval inkább hagytam, hogy félelmem eluralkodjon rajtam, és meghunyászkodtam idehaza. Suliból spuri volt haza, még most is az van, de most már másért. Annyira nyomaszt, hogy nap, mint nap ugyanazt az elbaszott betondzsungelt látom - ami egyes vélemények szerint kifejezetten zöldövezeti (ez nem az, ez a kettő keveréke, ha csak tisztán paneldzsungel lenne, akkor kusoolnék) - naponta. És amíg az Almáskertet be nem építették (meg amíg menetrend szerint felgyújtották évente), addig legalább kellemes panoráma volt Gyál felé. Csoda, hogy költöznék? Merthogy ez még ugyan Budapest, de eléggé a széle, szóval, ha bárhova el akarok jutni, ami a városban van (ZP, Gödör, Aréna, Árkád, mozi) akor a minimum, hogy egy órát a BKV valamely csodamasináján töltök. (Ez a csodamasina ma bizonyos esetekben alacsonypadlós volt mifelénk, melynek ritkasága a szűz kurváéval vetekszik.) Szóval, ha már Budapest, ha már muszáj, akkor legalább valahol a belvárosban tolnánk, vagy Budán, mondjuk a Moszkva tér környékén. Soha nem lesz annyi pénzem, hogy ott vegyek kérót, anyu pedig nem fogja nekem megvenni a két szép szememért. Szóval, ha legalább közel laknék a "mindenhez", akkor boldogabb lennék egy pár fokkal. Nem kell nekem hetedik kerületi galériás kéró, csk egy belvárosi kecó, hogy ha ZP-ből vagy Gödörből 11 - fél 12re haza kellen érjek, akkor ne kelljen már több, mint egy órát utaznom, hanem akár kényelmesen haza tudjak sétálni. Egy életre elfelejthetném, hogy milyen szar a kihalt LTP-n ballagni hazafelé, vagy milyen szar, amikor Ferihegynél a 35-ös busz az orrod előtt megy el, és vagy vársz fél órát, vagy hazasétálsz. Elfelejthetném Kőbánya-Kispestet a csöveseivel és a bűzével együtt is, ezt a rohadt lakótelepet a sok degenerált kreténjével együtt. Persze, messzebb laknék a csendtől, de hogy őszinte legyek, nem vágyok erre a csendre. Inkább az legyen, hogy ha kimegyek a balkonra, akkor ne a HVCs-ket lássam a buherált duracellsimsonokon nyomulni, hanem a várost, a belvárost, az életet. Nem nézne senki rám furcsán a fiatalok közül, ha a fülemben nem ismétlődik másodpercenként 10szer ugyanaz a ritmus, vagy éppen nem a legújabb dolcsekabátomban tolom az aranymalbit a számba. Meg mondjuk nem lenne kitérő, ha valamit vennem kéne, és nem utolsó sorban ráérnék elindulni a suliba jóval később is. Talán. De most akkor elszálltam a magas lóról, a Nyugati pályaudvar következik, átszállhatok a 6-os, 26-os, 60-as, 91-es és 191-es autóbuszra valamint a 3-as metróra. Innen már csak haza kell kavarogjak valahova. Haza, ide, a kis kocka szobámba, amiben semmit nem lehet, alakítani, mert olyan kemény a beton, mintha viagrát vakltak volna rá. Szóval, kussolok, és szívok. Az eddig tökéletesen ment, minek változtassunk rajta?
Átdekoráltam az ajtómat, mostmár normális belső fele van, de komolyan. Van pöpec A38-as felragasztható akármi (nem matrca, nem öntapadós), meg Skatelites-os, és még gyűjtöm az ilyeneket. Valamikor a közeljövőben szeretnék ismét elnézni a Művészbe (ami valószínűleg egy elborultabb hétvégén fog megvalósulni), merthogy csennék még ilyen bizériákat. Hozok, dekorálok, örülök, lehangolódok. A koncertekkel kapcsolatos cuccokat meg a szekrényembe aplikáltam, reggel legalább egy kis bátorítást adnak a naphoz.
Napok... A péntek a kedvencem. És nem azért, mert utána hétvége, nem. Azért, mert akkor nincs első órám, fölkelek, meg tudok békében kávézni, tudok lassan, komótosan öltözködni, és hogy hab is legyen a trágyadombon, még az iskolába igyekvő kicsiket is látom a buszon, ahogy ormótlan nagy szpájdörmenes meg szpondzsbobos táskáikkal utat törnek az első ajtóhoz, hogy nagyra nyúlva jelezzék, hogy ők akkor most itt leszállnának. Fülemben olyankor is zene szól, de most tudom, hogy nem fogom KöKin kikapcsolni, vagy ilyenkor nem is arrafelé megyek be. Beérek, és kiegyensúlyozott vagyok aznap. És ez majd csak tavaszra fog kicsúcsosodni, amikor már nem csak, hogy nem lesznek táncpróbák, de még ehhez jó idő is fog párosulni, és akkor még kellemesebb lesz bemenni a súléba. Igazából azzal a kaján mosollyal, amit a tavasz csalogat arcomra, ami sejteti velem, hogy lassan jön a nyár, jön a tanévzáró, mehetünk dolgunkra. Mehetek dolgozni valamicskét, de legfőképpen mehetek nyaralni, pihenni, és még ki tudja, hány koncertre, akár egyedül, akkor társasan. Egy tuti, zépébe csak akkor megyek le, ha valami olyan zenekar játszik, ami nagyon érdekel. Szóval 30y-ra meg Kiscsillagra nagy eséllyel lenézek, de mostmár tuti, hogy bent is éjszakázom, feltéve, ha olyan a banda. Márpedig reményeim szerint olyan lesz. És a nyár hadd szóljon még utoljára erről! Laza ska dallamok, rövidgatya, karkötők, loboncrázás... Aztán meg fölébredni hajnali kettőkor, hogy a sör miatt, amit zépé előtt ittál, hugyozni kell. Pompás outro.
Még el sem kezdtük a telet jóformán, máris a tavaszt várom. hiába szeretem a szövetkabátomat, de alapból igyekszem minnél kevesebb alkalommal kabátot venni. Frusztrál a tudat, hogy rajtam van és nem tudom feltűrni az ujját, ha melegem van. Metrón nagyon szar. Ott még nyáron sincs semmilyen nemű levegő, olyankor még jobba utálom a metrót. Picit mondjuk megnyugtat az underground érzése, hogy ide nem hatol le a felszín, de azért a kék metrón kiuatzni mondjuk a Nyugatitól KöKire, az elég húzós. És a végére már nem érzed a egged, annyira fáj az ülés keménysége. Na most ezidáig egyszer volt szerencsém leutazni a két végállomás közötti közel háromnegyedórás utat. Szenvedtem ám vele, de rendesen. Akkor még talán hetedikes vagy nyolcadikos lehettem és Hangyához gizdultam ki, mert volt ott valami dolgunk vagy mia a fene.
A súle is rosszab télen. sok a beteg, sok a hiányzó, nem egy évben előfordult már, hogy nem tudtunk normálisan haladni az anyaggal (oké, ez még általnosban volt jellemző), mert annyian hiányoztak. Itt sem jobb, mert mondjuk a betegeknek már van annyi eszük, hogy ha épp leszarják a sulit meg az érettségit, akkor otthon maradnak, amíg ki nem kúrálják magukat, de sokszor bejönnek. Meg hideg is van odabent, mert ez kérem állami súle, itt csak minden harmadik radiátorba jut hő. Meg dzsuvás is a föld, és ha a diák le akar ülni valahova, akkor padok hijján kénytelen lesz a földre ülni, amivel kockáztatja, hogy felfázik, vagy azt, hogy olyan retkes lesz a gatyája, hogy hajjaj! Meg nálunk már nicns rendes tél, sem rendes hó, csak latyak, meg szürke égbolt. Ha legalább hó lenne, annak tudnék örülni egy pöppet, de ennek a latyaknak nem. Oké, hogy bakancsban kibírható, de mondjuk amikor tesin a csarnokba bemegyünk a tisztának mondott tesicipőnkbe, de közben bevisszük az előtér mocskát, és utána abban bizonyítjuk, hogy az állatoktól származunk.. Kellemetlen. És a csarnok is állami tulajdonú, ott se nincsen fűtés. És az ablakok mintkét intézményben cúgolnak. De erősen! Olyankor olyan bemenni a suliba, mintha foghúzásra mennék. És tegyük a szívünkre a kezünket, a 25 perces szünetek sem könnyítik meg a nap átvészelhetőségét! Abban az ember simán halálra unja magát, ha arról van szó. A télben amit szeretek, az a karácsonyi vásár a Vörösmarty téren, meg a két ünnep közötti Szolnok, a könyvtárával, meg az emlékekkel, hogy egy éve mit csináltam, két éve mit csináltam ott. Meg ugye télen van a születésnapom is, meg karácsony, mint intézmény is. Na, nekem a szülinapommal az a baj, hogy felőlem lehetek annyi éves, ahányat mutat a buletinem, de ha valakinek fontos vagyok, akkor ne csak ezen az egy napon gondoljon rám! Meg amúgy is... Fölösleges felhajtás az egész. És anyu nem is lesz itthon idén. Tiszta jó. A tizennegyedik szülinapom óta nem tudok erre a napra úgy tekinteni, mint előtte. Anyáék annak idején 2004. december 3-ával lettek elváltak, szóval sok pozitívum nem köt oda. A másik a karácsony. Nagy felhajtás, ajándék vásárlási láz, leértékelések, felértékelések, dömping. És mindez azért, hogy egymás arcába mondjuk, hogy szeretlek, amikor valójában a pokol nyolcadik bugyréba kívánnánk az egész galerit és mennénk a plazmatévé elé, hogy megnézzük a Reszkessetek betörők 3-at, immáron sokadjára, vagy hogy ehessünk végre töltött káposztát, meg hogy mehessünk végre dolgunkra. Sőt, nekem kisebb kalandtúra is a karácsony egyben. Anyuékkal itthon megy az egymás megajándékozása, aztán spuri Pilisre (vagy fordítva), ott is ajándékozás, aztán vissza Pestre, át apához, ott is örömködés, aztán le szolnokra, és akkro remélni, hogy anya nem telefonál, hogy gyere haza hamarabb! Az a legszarabb. Lehet, hogy idén lemegyk, előrejelzem, hogy ne hívjon, mert kikapcsolom a telefonomat, hagyjanak békén, ha pihenek! De mindenki. Meg ki kéne találni valamit erre a szilveszterre is. Egy tuti, nem fogok úgy tenni, mint az eddigi években. Vagyis sem itthon nem fogok szilveszterezni, sem Mikenál, mert ahhoz túl sok affinitásom nincsen. Lehet, hogy magam mellé csábítok néhány kultúrabb formát, és bevágjuk magunkat Budapestbe. Vagy Szolnokba. Az lenne a legtutibb. De mondjuk lehet, hogy Beával leszek. Nem tudom,hogy ő hazamegy-e, vagy marad. Ha marad, akkor kiderítem, hogy mit tervez, ha a barátnőivel akar menni, akkor nem zargatom.
(Innen töröltem időközben egy részt. Talán jobb, ha az nem jelenik meg publikusan)
Szólásszabadság